Sajtó


A PLACCCról


Laza nyáresti korzózás fülhallgatóval a fejünkön, shoppingolás a téglafalnak dőlve-guggolva, ipari robotnak öltöztetve (szinte) és agyonmonitorozva mindenféle értelemben azért, hogy zászlót tűzzünk a Déli-sarkra.
Arra a kérdésre, hogy alkotók miért választják a zárt színháztér helyett az utca, az aluljáró, vagy akár egy másik, használaton kívüli épület adta lehetőségeket, az egyes produkciók függvényében más és más válasz adható, de minden esetben célként fogalmazódik meg a néző passzív pozícióból való kimozdítása, s ezáltal egy másfajta kommunikáció lehetőségének megteremtése. A néző és előadó közti határvonal fellazul, s a néző is cselekvővé léphet elő.

Szoboszlay Annamária: Ha a színháznak ki kell mennie…
Revizoronline, 2011.október 23.


A konkrét helyszínekre készülő produkciók természetüknél fogva múlékonyak. Legyen szó színházról, zenéről vagy képzőművészetről, esetleg mindháromról együttesen, a művészet ősi, kollektív funkcióját elevenítik fel, szemben a múzeumokban és galériákban kitenyésztett, eladható, sokszor kifejezetten eladásra szánt produktumokkal. A kultúra áru jellege a köztéri művészet esetében háttérbe szorul, a cél a kommunikáció, az anyagi valóságon túli tartalmak közvetítése, netán katarzis – még akkor is, ha a befogadó esetleg nem görnyed hétrét a mondanivaló súlyától.
Az idei PLACCC képzőművészeti programjait Térképzelet címmel foglalták össze a szervezők. A többi műfaj esetében is nagy hangsúlyt kapott a befogadó tér, ezekben a programokban azonban abszolút főszereplővé lépett elő.

Zöldi Anna: Eltévedt utcák, rejtett udvarok
Revizoronline, 2011. október 25.




Crew: Terra Nova


Az már önmagában is egy nagy szám, hogy az egyik legrangosabb színházi eseményen, az Avignoni Fesztiválon bemutatott produkció nálunk kezdi meg európai turnéját. Az meg aztán pláne, hogy a produkció hátborzongató hightech kütyüket vonultat fel technikai arzenáljában. Az meg már csak hab a tortán, hogy mindehhez a hajdani Tőzsdepalota, a volt MTV-székház falai nyújtanak illuzórikusan misztikus hangulatot. Igazából pedig mindez semmi ahhoz képest, hogy itt nem csak kipróbálóivá, hanem valóban részeseivé válunk ennek az immerzív videótechnológiának. A különleges barangolás során lehetőségünk nyílik valami nagyon ritka, de elemien szükséges dologra is: viszonyulni a virtuális világhoz.

Nyulassy Attila: Mégis működik
7 óra 7, 2011. szeptember



A stúdió eltűnt, s máris hasonlóan kopár raktárépületben találtuk magunkat, pedig tapodtat sem mentünk.Tökéletesen valóságos képet láttunk. Ahogy a fejünket forgattuk, tágult a tér, egészen olyannak tűnt, mintha ez volna a környező valóság. Aztán hirtelen valóban dőlni kezdett velünk az a deszkalap, amihez korábban hozzá szíjaztak bennünket.

Hamvay Péter: Placcc
Népszava online, 2011. október 1.


további cikkek az előadásról:

Balkányi Nóra. John Malkovich menet belga módra – interjú a Crew társulat vezetőjével
Moha Online, 2011.október 17.



Invisible Playground: Field Office Budapest


Játék és művészet határán egyensúlyoz a csoport, annál is inkább, mert vezetői, Sebastian Quack és Josa Gerhard a berlini képzőművészeti egyetem ösztöndíjasaiként kutatják ezeket a szórakozásokat, amelyek a csoport definíciója szerint ablakot nyitnak a külvilágra, nem pedig feledtetik a környezetet a játék óraira. Ez a felfogás is magyarázza, hogyan lett a csoport a héten kezdődő budapesti Placcc fesztivál egyik külföldi vendége, mégpedig a Nyugati  aluljáróhoz kötődő, a helyszínen kidolgozott akcióval.

Bedő Iván: Bejönnek az utcánkba
HVG, 2011. szeptember 22-29.
HVG online, 2011. szeptember 21.



Matsune & Subal: Store

A Király utca 25. szám alatt a Placcc fesztivál keretében megnyílt egy boltocska, melynek berendezése igen szegényes: két összetákolt színpad található benne, és egy bádogkassza. Hatvan forint a legolcsóbb portéka, ezért megkaphatjuk Michelangelo másolatának másolatát. De ha kiperkálunk kilencven forintot, akkor Barisnyikovot is elvihetjük. Amint kifizettük a jelenetet, élettel telik meg a tér.

Lukács Andrea: Mit lehet kapni manapság hatvan forintért? Művészetet.
HVG.hu, 2011. szeptember 30.



HOPPartklub: Scale 1:5

Turistacsoportként járkálunk a Párizsi udvar körül. Placcc-olni jöttünk a belvárosba, zenés sétára a HOPPart nevű társulat öt színészével. Az arrajárók tanakodva nézik a hetes busznál, mit bámulnak negyvenen egy kirakatot. Mi meg azon morfondírozunk később, hova tűntek a boltok a gyönyörű udvarból.
Hatalmas tömbnyit sétálunk a Ferenciek terénél. Nemcsak úgy magunktól, zenés társaink a HOPPart Klub! színészei. Fülünkön hallgató, mintha idegenvezető énekelné bele, ahogy fordulunk egyik utcából a másikba: Billie Jean Is Not My Lover.

Szemere Katalin: Hipp-HOPPart – diszkóritmusban
Népszabadság, 2011. szeptember 27.


A HOPPart Klub kísérletezik a várossal, a sétával, a zenével, a helyszínnel. Mindezt úgy teszik, hogy mi, nézők is részt vehetünk a kísérletben, az előadás mégsem lesz interaktív, csak közvetlen. (…)A Scale 1:5 amellett, hogy némileg provokatív akció, kellemes esti szórakozást, élményt is nyújtott. Egyfelől megpróbálta kimozdítani a nézőt kényelmes pozíciójából, másfelől megmutatta, felhívta a figyelmet Budapest olyan részeire, amelyek felett, alatt és mellett a hétköznapi rohanás során általában el szoktunk siklani.

Sára Eszter: Kis esti séta
7 óra 7, 2011. szeptember


További cikkek az előadásról:

Balogh Gyula: Közbevetve
Népszava, 2011. szeptember 28.




Lottóház

A Placcc Fesztivál keretében Laki Eszter és Nagy Szilvia által újragondolt Lottóház egyik fontosabb célja, hogy felhívják a figyelmet, hol és milyen történetek között élünk. A művészek visszafogottan, de ellepték pár napra a házat, hogy installációikkal újraértelmezzék azt.
Rendbe tették a gazos udvart: az udvar kockaköveiből egy beikszelt lottószelvényre emlékeztető ábrát raktak ki. A liftet szelvényekkel tapétázták ki, ami közös lottózásra hívja a látogatókat (sorsolás a záróeseményen). A padláson zajzenéltek, illetve két szárítószobában az itt lakókkal készült régi videókat mutattak be.

Valuska László: Lakást vettek három forint harmincért
Index.hu, 2011.09.26


A lottóházakban a lakásokat egykor mindössze három forint harminc fillérért lehetett megszerezni. Ennyibe került ugyanis egy lottószelvény az ötvenes években, amikor a sorsoláson lakást nyertek a szerencsések.
„Soha nem éreztem irigységet mások részéről, de nem is tartotta senki észben azt, hogy a mi címünk egy Lottóházé. A mi titkunk maradt – és a mi büszkeségünk.”

Orosz Zoltán: lakást nyertek 3 forintért!
NLCafé, 2011. szeptember 28.




Duna Tanösvény és Digitális Palackposta

Ülsz a folyó partján, és belegondolsz: milyen hosszú utat tett már meg, és még mennyi vár rá. Felmerül benned, hogy talán van valaki, aki ugyanígy ül a Duna mellett és erre gondol? Hogy tudnál vele kapcsolatba lépni? Biztosan te is küldtél már palackpostát, titkon remélve, hogy egyszer talán megtalálja valaki, és válaszol.
Bajkó Pétertől, a Digitális Palackposta megalkotójától megtudtuk, hogy a projekt első változata a MOME-n készült. Ahogy Peti mondja: „Abban az időben kezdtem el dolgozni több, a Duna fenntarthatósághoz kapcsolódó videón, így egyre jobban érdekelt a téma. Az installációm célja is az lett, hogy közelebb hozza az embereket a folyóhoz, ami mellett nap mint nap elmegyünk. Picit másképp nézzenek rá, észrevegyék, használják, élvezzék.”

Ginter Zsófi: Hello Duna! Digitális palackposta
HG.hu, 2011.szeptember 22.



Videó:

NolTV – Invisible Playground
http://www.noltv.hu/video/3900.html    

MohaOnline – Invisible Playground http://www.mohaonline.hu/video/placcc_fesztival_invisible_playground_nyugati_aluljaro_westend_video

Kultúrpart – CREW
http://www.kulturpart.hu/mozgopart/26462/titokzatos_kiserletek_a_szabadsagteren


Sajtó PLACCC 2010